BETÚRÁZÁS A ZANSZKÁR-VÖLGYBE ÉS MEGÉRKEZÉS

Július 28-án reggel egy poros utcán Lehben tíz ember izgatottan várta egy kisbusz megérkezését. Mi, Csomások voltunk azok, és egy hat napos túrára indultunk Zangla úticéllal. A kisbusz egy Photoksar nevű faluban tett le minket a nap végén, ahol eltöltöttük első éjszakánkat sátrainkban.

Másnap gyalog elindultunk az első hágó felé, poggyászunkat hat ló és egy szamár cipelte. Raju, a Csomások legendás túravezetője folyamatosan gondoskodott a hangulatról indiai slágereivel, melyekkel együtt énekelve sikerült minden túrázónak mosolyt varázsolni az arcára. Az égető napsütés alattomosan erős volt a hűvös hegyi szél frissítő érintésének leple alatt. Miután megérkeztünk a következő napi hágó előtti táborhelyünkre, már éreztem egy enyhe napszúrás tüneteit. Az este leszálltával a hőmérséklet is drasztikusat zuhant, minden ruhámat felöltve is dideregtem, bár ez lehetett a napszúrás okozta hidegrázástól is. Be kellett látnom, hogy 4800 m magasan már előrelátóbbnak kell lennie az embernek.

Shenge La hágó tetején

Másnap reggel elindultunk az 5000 m magas hágó megmászására, mely út néhány pontján a légszomj és a fáradtság miatt rámtört egy-egy panaszkodó gondolat, miért is vállalkoztam erre a túrára. Egyenletes légzéssel és léptekkel azonban sikerült megőriznem elmém egyensúlyát, és hamarosan a Shenge La hágó tetején ünnepeltük közösen sikerünket. Innentől már csak lefelé vezetett utunk, és a nap végére megérkeztünk következő táborhelyünkre, Skiumpata apró falvának szélére. A közeli hideg patakban végre megmoshattuk izzadt testünket és poros ruháinkat. Itt már enyhébb volt az éjszakai hideg, és a közös csillagnézés közelebb hozta egymáshoz a túrázó Csomásokat.

Panoráma a Shenge La hágóról

A következő napi túra kíméletesebb volt, útközben meglátogattunk egy buddhista kolostort is, majd a nap végére azért kellemesen elfáradva tábort vertünk a 700 méteres emelkedése miatt hírhedt Hanuma La hágó tövében. Mindenki készült a következő napi megpróbáltatásra a maga módján, legtöbben erre az estére tartogatták legjobb ételeiket.

Lelkes augusztusi önkéntes csapat túrázés közben

Reggel lelkesen vágtunk neki a hágómászásnak, és két órányi meredek séta után egy sztúpa tövében pihenve ünnepeltük újabb sikerünket. A nap hátralévő részében egy lélegzetelállítóan szép sziklás patakvölgyben ereszkedtünk le a következő táborhelyünkre. Miután felvertük sátrainkat mindannyian megfürödtünk a közeli sebes patakban, majd csupasz testünket süttetve élveztük ki a nap lemenő sugarait. Az utolsó hágómászás már rutinszerűen ment, és egy újabb egész napos séta után megérkeztünk utolsó táborhelyünkre Zangla előtt. Maradék napsütéses időnket a Zanszkar partján töltöttük, a veszélyesen hideg és gyors sodrású folyóban nem mindenki vállalta a tisztálkodást. Mivel a túra utolsó estéjéről volt szó, a nap lementével előkerültek a tartalék pálinkák és helyi sörök, hogy méltó módon tudjuk búcsúztatni ezt a fergeteges túrát.

Tóth Zoli a foghíjas hídátkelés után

Reggel már nem siettünk sátraink felszedésével, hiszen csak pár kilométerre voltunk már úticélunktól. A megszokott reggeli hágómászást kissé hiányolva elindultunk a Zanszkar mentén Zangla felé, és ebédre el is értünk lovasemberünk kis falvába ahol teával, chapatival és zsóval (helyi készítésű joghurt) vendégeltek meg minket. Ezután szembesültünk a Zanglába vezető utunk utolsó akadályával. Egy padlózat nélküli híd vázán kellett minden poggyászunkat átcipelni, keskeny deszkákon egyensúlyozva a fenyegető sodrású Zanszkar folyó fölött. A híd túloldaláról viszont már egy platós taxin utazva sikerült eljutnunk Zangla híres falujába. A helyi palotát a távolban megpillantva szinte hihetetlennek tűnt, hogy végre megérkezünk arra a különleges helyre, ahol Csoma is járt annyi esztendeje és amit mi is otthonunknak fogunk hívni az elkövetkezendő három hétben.

 

FOKRÓL, FOKRA
– A ZANGLAI NŐI GOMPA SZOLÁR SZOBÁJÁNAK ALAPOZÁSA –

Zanglába érkezésünk első napja egy pénteki nap volt és még tudtunk találkozni az előző havi önkéntesekkel, akik estére megrendezték az első Zangla Got Talent tehetségkutató versenyt. A fellépők között voltak helyiek és önkéntesek is, és végül a független zsűri pontozása alapján a legjobb három előadó jutalomban is részesült. Főleg ladakhi énekeket és táncokat adtak elő a helyiek, míg az önkéntesek magyar versekkel, dalokkal és csoportos előadásokkal készültek.

A tanpói Sight to Sky Napiskola előtt / Fotó: Pisky-Nagy Ádám

Másnap az újonnan érkező önkéntesek még kipihenhették a kiutazás (és az előző éjszaka) fáradalmait, az eddig helyben tevékenykedők pedig készültek a hazaútra. Vasárnap Jani, az augusztusi munkavezetőnk körbevezetett minket Zanglában, és bemutatta a Csoma Szobája Alapìtvány eddig elkészült munkáit. Meglátogattuk a híres palotát amiben feltehetőleg Kőrösi Csoma Sándor élt másfél évet még az 1820-as években, és ahol megírta a világ első tibeti-szankszrit-angol szótárát. Megtekinthettük a tanpói szoláriskolát is, amit tavaly fejezett be az alapítvány, és aminek köszönhetően nemzetközi elismerésre tett szert a Csoma Szobája. Ezután egy csoportkép készült az apácaság építkezési területén az összes önkéntessel és az apácákkal közösen, egyszerre megörökítve az alapítvány idei tevékenységének résztvevőit, kedvezményezetteit és helyszínét. Hétfőtől pedig már gőzerővel beindult a munka.

Csoportkép a buddhista apácákkal és Kacsó János építésvezetősvel / Fotó: Pisky-Nagy Ádám

Egy a tanpói szoláriskolához hasonló építményt tervezünk építeni az apácaságnak egy lejtő sziklafalra, aminek idén még csak az alapját fogjuk tudni elkészíteni a helyszín okozta kihívásoknak köszönhetően. Kárpótolja azonban a munkásokat a gyönyörű látvány, ami Zanglára és a Zanszkar völgyre tárul, a meghitt, tiszta légköre az apácaságnak és a néhány éves fiatal apácanövendékek angyali mosolya. A júniusi önkéntesek által felhordott 24 raklapnyi követ kellett elkezdenünk kézzel (és különféle improvizált hordóeszközökkel) behordani az apácaság bejáratától az építkezés helyszínéig. A bejáratnál lévő sztúpától a traktor nem tudta közelebb lerakni a köveket, amiket a közeli patak partjáról gyűjtöttünk össze. Minden önkéntes a maga tempójában és technikájával hordta a köveket, és szerdától az apácák is csatlakoztak a munkához. Amint elkezdték hordani ők is a köveket tapasztalati fölényük nyilvánvalóvá vált, erejük és technikájuk zavarbaejtően hatékonyabb volt a miénknél. Néhány apáca olyan hatalmas köveket vitt el a hátán, melyek súlya talán meghaladta saját testsúlyúkat is. Az önkéntes csapat felhozta az apácaságba saját hangfalukat is, megteremtve a hangulatot az egész napos megerőltető fizikai munkához. Olykor egész szürreális élményt nyújtott, ahogy az apácákat láttuk köveket hordani nyugati elektronikus diszkózenékre. Bár végül eltértünk az eredeti tervektől, az első héten nagyon látványos volt az eredményünk, minden nap egy-egy új lépcsőfokot teremtettünk a lejtő sziklafalon a leendő alap megtámasztására.

Technikás kőhordás / Fotó: Nusszer Diána

A kezdeti lendületet sikerült megtartanunk az elkövetkezendő napokban is, és a köveket az apácaság elől a tervezett 2-3 hét helyett 8 nap alatt sikerült mind behordani. Ekkor azonban szembesültünk a ténnyel, hogy még így sincs elég kövünk, úgyhogy nekünk augusztusiaknak is le kellett menni a patakpartra köveket gyűjteni természetes lelőhelyükről. A határidő még mindig szűkös, de hősiesen kitartó hozzáállásunkkal magabiztosak vagyunk, hogy az idei szezon vége előtt sikerül befejezni a szolár szoba alapjának építését.

Legyező elrendezésű lépcsők a majdani szolár szobához / Fotó: Nusszer Diána

Oszd meg ezt a cikket

Legyél Te is Önkéntes!

Csatlakozz te is önkéntes csapatunkhoz, és segíts a kulturális örökség megőrzésében, az oktatásban, valamint a közösségi projektek megvalósításában!

Legfrissebb hírek