Előző alkalommal Zanglába jutásunkról írtunk: min mentünk keresztül, amíg odaértünk. Ezúttal a Zanglában való eddigi kalandjainkról, tevékenységeinkről szeretnénk beszámolni.

Július 5-én érkeztünk meg Zanglába, kettesével-hármasával lettünk elszállásolva a családoknál. Másnap többségünk terepjáróval bement a 32 kilométernyire lévő Padumba, ahol Őszentsége, a Dalai Láma születésnapját ünnepelte az egész Zanszkár, egész látványos népi dal- és táncbemutatókat láttunk. A következő nap felmentünk a falu fölé tornyosuló palotába, ahol 1823-24-ben 1 év 4 hónapot dolgozott Kőrösi Csoma Sándor; itt alapozta meg a 7 év múlva kiadott angol-tibeti szótárt és nyelvtant. Ezt követően meglátogattuk a falu női kolostorát, ahol az elkövetkezendő hetekben dolgoztunk.

A Dalai Láma születésnapját ünneplő emberek Padumban

Koordinátorunk a zanglai palota rejtelmeibe vezet be

Piciny szobám, ott alkottam én…. Csoma munkásságának helyszíne

Palotai panoráma

Gompánál terepen, a jövendőbeli szoláriskola helyszínén folyik a tárgyalás

 

Vasárnap a közösségfejlesztés keretében kitakarítottuk a szoláriskolát amelyet a 2015-ös önkéntesek fejeztek be. Első munkanapon hétfőn elmentünk Tanpóba, ahol az előző évben befejezett kisebb szolár iskola sérüléseit javítottuk ki, valamint megtanultuk, hogyan készítsünk kalakot, ami a helyi természetes alapanyagú építkezés fő összetevője. Keddtől kezdve egészen következő hét szombatig a gompa közelében lévő, a Zanszkárba ömlő folyó medréből gyűjtöttünk nagy, lehetőleg szögletes köveket, majd utolsó nap az összes addig gyűjtött kőhalmot traktorral elszállítottuk a gompa mellé. Ebben az évben az Alapítvány egyik célja az egy, a tanpói szolár iskolához hasonló szolár termet építeni az apácák részére, amelyhez ebben a szezonban az alapot készítettük el.

 

Tanpóban folyik a móka

Kalakkészítés

 

Heti két szabadnappal rendelkeztünk: a vasárnap és egy szabadon választott nap. Ez utóbbiakat rendszeresen összekötöttük zanszkári kulturális rendezvényekkel. A fentebb említett születésnap mellett Karshába is ellátogattunk egy vallási fesztiválra. Ezen kívül szabadidőnket igyekszünk tartalmasan eltölteni: ismerkedünk a helyi kultúrával, emberekkel, igyekszünk tanulni és tanítani, mindezek mellett pedig közösségfejlesztő eseményeken veszünk részt.

 

Platón Padumba

Karsha álarcban

Munka után estefelé….

Vasárnapi gyerekfoglalkozás a zanglai Napiskolában

A falubeli gyerekekkel angol nyelvű kreatív foglalkozáson

Oszd meg ezt a cikket

Legyél Te is Önkéntes!

Csatlakozz te is önkéntes csapatunkhoz, és segíts a kulturális örökség megőrzésében, az oktatásban, valamint a közösségi projektek megvalósításában!

Legfrissebb hírek